2009. március 23., hétfő

Gombaszószos csirkemell


Ezt a receptet Eve&applenél találtam.kicsit változtattam az elkészítési módon de szerintem ugyanolyan finom lett.

  • 600 gr csirkemell
  • vegeta
  • szeletelt sonka
  • szeletelt trapista

Gombaszósz:

  • 2 kisebb hagyma/vagy 1 nagyobb
  • 400 gr csiperke gomba
  • vegeta
  • bors
  • 2 ek liszt
  • 1 bögre víz
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 1 tejföl (2 dl)
A csirkemellet vékonyra feszeleteljük, megszórjuk vegetával, majd mindegyik szelet húsra teszünk egy szelet sonkát és egy szelet trappistát. Ezt követően feltekerjük a húsokat, (ha kell, erősítsük össze fogvájóval, én nem szoktam), és tegyük sütőpapírral bélelt tepsibe. Süssük előmelegített sütőben kb. 20 percig, illetve amiíg az egész át nem sül. Amíg a csirkemell tekercsek sülnek, apróra kockázzuk fel a vöröshagymát, és pirítsuk üvegesre egy pici olajon, majd addjuk hozzá a megtisztított, szeletekre vágott gombát. Pároljuk addig, amíg el nem fő a leve. Ekkor keverjük hozzá 2 ek lisztet, és öntsük fel az egészet 1 bögrényi vízzel. Közben kevergessük, hogy csomómentes maradjon. Amikor ezzel megvagyunk, fűszerezzük ízlés szerint. Én sóztam, vegetáztam, mehet bele egy pici őrölt bors is. Ezután nyomjuk bele a fokhagymát, keverjük el, ekkora már szépen besűrűsödött az egész. Adjunk hozzá 1 pohár tejfölt, keverjük el, és ezzel a szósz kész is. A húst szeleteljük fel, majd egy tűzálló edénybe öntsük bele a gombaszószt, a tetejére mehetnek a csirkemell tekercsek, és mehet be az egész kb. 15 percre az előmelegített sütőbe. Ezután már csak meg kell szórni egy kis petrezselyemmel, és tálalható is!Kukoricás rízzsel nagyon finom

Amit változtattam rajta: A feltekert csirkemelleket alufoliába tekertem,és úgy sütöttem meg.így biztos nem nyílik szét sütés közben.

1 megjegyzés:

Ancsika írta...

Hú, ez nagyon fini lehet!!! :)